KÉK MADÁR

A BOLDOGSÁG KÉK MADARA

Volt egyszer egy madár. Két tökéletes szárnnyal és gyönyörű, fénylő, színes tollakkal áldotta meg a sors. Az olyan állat, amely szabadon repülhet az égen, boldoggá teszi azt is, aki nézi.
Egy napon megpillantotta ezt a madarat egy nő, és beleszeretett. Az ámulattól tátott szájjal figyelte a repülését, a szíve hevesebben vert, a szeme szerelmesen csillogott. Egyszer megkérte, hogy hadd repüljön vele, és átszelték az egész égboltot, teljes harmóniában. A nő csodálta, tisztelte, rajongva szerette a madarat.

De egy napon arra gondolt: mi lesz, ha a madár egyszer majd távolabbi hegyeket is meg akar ismerni? És megijedt.

Félt, hogy más madárral nem fogja ugyanezt érezni. És irigykedett, irigyelte a madarat, amiért tud repülni.

És egyedül érezte magát.

És azt gondolta: "Csapdát állítok neki. Ha megint jön, többé nem repülhet el tőlem."

A madár szintén szerelmes volt belé, és másnap megjelent, ahogy szokott, de beleesett a csapdába, és fogoly lett.

A nő kalitkába zárta, és egész nap nézte. Most már mindig vele volt szenvedélyének tárgya, és mutogathatta a barátnőinek, akik azt mondták: "Neked aztán mindened megvan." De szép lassan különös átalakuláson ment át: most, hogy teljesen övé volt a madár, és nem kellett állandóan meghódítania, kezdte elveszíteni a lelkesedését. Mivel a madár nem repülhetett, nem tudta kifejezni létének értelmét, és lassan elhervadt, elveszítette tollainak ragyogását, és megcsúnyult. A nőt már nem érdekelte többé, csak annyira törődött vele, hogy enni adjon neki, és tisztán tartsa a kalitkáját.

Egyik nap elpusztult a madár. A nőt elfogta a bánat, és éjjel-nappal rá gondolt. De nem a kalitkára emlékezett, hanem arra a napra, amikor először meglátta boldogan repülni a felhők között.

Ha elgondolkodna, rájönne, hogy ami annak idején rabul ejtette a szívét, az éppen a madár szabadsága volt, szárnyainak dinamikus mozgása, és nem a külseje.

A madár nélkül az ő élete is elvesztette az értelmét, és a halál hamarosan bekopogtatott hozzá. "Miért jöttél?" - kérdezte a halált.

"Hogy újra repülhess a madaraddal" - felelte a halál. "Ha hagytad volna, hogy mindig elrepüljön és visszajöjjön hozzád, csak még jobban szeretted volna és csodáltad volna, most viszont még ahhoz is rám van szükséged, hogy újra találkozhass vele."

A Kék Madarat nem kell távoli országban keresni.

A Kék Madár mindig velünk van,

ha szeretjük egymást, 

és örülünk az élet legkisebb ajándékainak is.

De mindig elrepül, ha bántjuk egymást,

ha irigykedve figyeljük egymás örömét.

Mert a Kék Madár maga a boldogság.

Ha magunkban hordozzuk a boldogságot, akkor miért nem férhetünk hozzá?
A válasz végtelenül egyszerű: mert folyton önmagunkon kívül
keressük a boldogságot. Rávetítjük mindenfélére, melyet mihelyt elérünk,
már el is vesztette vonzerejét, mert nagyon jól tudjuk, hogy ez nem az.
Álljunk csak meg egy pillanatra, és nézzünk mélyen a szívünkbe.
tegyünk félre minden gondolatot. Irányítsuk pillantásunkat befelé,
és ott megtaláljuk azt, amit keresünk.
Semmi mást nem kell tennünk, mint megszüntetni azokat az akadályokat,
melyek elválasztanak tőle, melyek saját magunk teremtette gondolatokból,
illúziókból és vágyakból állnak. Mi hoztuk létre ezeket az akadályokat,
így csakis saját magunk tudjuk őket megszüntetni.

Szánjunk egy kicsit több időt saját magunkra.
Ne féljünk, ha boldognak érezzük magunkat,
higgyük el, fogadjuk el, amíg tart!!
Éljük át, élvezzük, adjuk át magunkat neki! 

Kék madár...

Madár ül az ablakomba,
szárnya kéklő csillagfény,
trillázva szól édes hangja,
amit mond megértem én.

Kék szívében szeretet van,
fénylő cseppnyi boldogság,
belőle szőtt csókjaimat,
angyalszárnyon hinti rád.

Jer szobámba s életembe,
kéklő tollú szép madár,
dalod zengjen fenn az égen,
a boldogságtól sírni kár.

/Bakos Erika/